Create a playlist at MixPod.com
-
2012. április 19., csütörtök
2012. április 8., vasárnap
2012. február 19., vasárnap
Hiányzol bátyám..
 Lehet-e ennél szebben megfogalmazni az elmúlást? Te voltál a szavak nagymestere és fájdalmasan nagy űrt hagytál, minden igaz magyar ember szívében, aki érez valamit a hazájáért. Milyen kár hogy az igazság csak a mesében valósul meg? Ezért szeretem a meséket! Péterbácsi Wass Albert: Ha eljön majd a nap | |
| Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok. Én mindig itt leszek, mindig közel leszek. Megtaláltok napnyugtakor, a vízimadár esti repülésében, egy galamb szárny-suhogásában, s egy bagoly huhogásában. Én itt leszek közel. Őrt állok az erdő csendje fölött és álmotok felett is őrködöm. Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe, és álljatok meg valahol a csendben. Fák szelíd neszében, a suttogó nád halk zenéjében engem meghallotok. | Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra. Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron, míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul. Csak mosolyogjatok és én az öröklét ragyogásában visszamosolygok rátok. |
2012. február 18., szombat
Aki hiányzik...
Az Otthon-fa
Vén bükkfa volt, szíjas, kemény.
Úgy állt az Úristen előtt,
mint aki már sokat látott.
Sokat látott és belenőtt
viharba, télbe, küzdelembe
már évszázadokkal ezelőtt,
úgy állt az Úr színe előtt.
Valami nyugtalan viharkamasz
egy éjjelen
valahogy fél kézzel odakapott.
Az öreg jajdult egy nagyot,
megremegtek a fák és a hegyek.
Reggel, mikor vadászni mentem,
ott feküdt. Átléptem rajta.
S néhány nap múlva megjegyeztem,
hogy a fától még csak éppen
tízpercnyi gyaloglás hazáig.
Így lett otthon-fa a neve.
Forró nyárban, dermesztő télben
ha törzsét végre átléphettem,
jó meleg érzés ömlött szívemre
fárasztó gyaloglás után:
már csak tíz perc az út hazáig.
Az erdő testén borzongás fut át.
Isten, add, hogy bujdosásom
így végződjék egy szép napon:
roskadjak én is le az útra,
tettől, tudástól gazdagon,
maradjak ott nagy reményjelnek,
hogy bárki, aki haza vágyik
s átlép felettem gondtalan,
úgy mondja halkan, boldogan:
már csak tíz perc az út hazáig.
Vén bükkfa volt, szíjas, kemény.
Úgy állt az Úristen előtt,
mint aki már sokat látott.
Sokat látott és belenőtt
viharba, télbe, küzdelembe
már évszázadokkal ezelőtt,
úgy állt az Úr színe előtt.
Valami nyugtalan viharkamasz
egy éjjelen
valahogy fél kézzel odakapott.
Az öreg jajdult egy nagyot,
megremegtek a fák és a hegyek.
Reggel, mikor vadászni mentem,
ott feküdt. Átléptem rajta.
S néhány nap múlva megjegyeztem,
hogy a fától még csak éppen
tízpercnyi gyaloglás hazáig.
Így lett otthon-fa a neve.
Forró nyárban, dermesztő télben
ha törzsét végre átléphettem,
jó meleg érzés ömlött szívemre
fárasztó gyaloglás után:
már csak tíz perc az út hazáig.
Az erdő testén borzongás fut át.
Isten, add, hogy bujdosásom
így végződjék egy szép napon:
roskadjak én is le az útra,
tettől, tudástól gazdagon,
maradjak ott nagy reményjelnek,
hogy bárki, aki haza vágyik
s átlép felettem gondtalan,
úgy mondja halkan, boldogan:
már csak tíz perc az út hazáig.
2012. február 16., csütörtök
Álmodj szépet
Valahol, távol nagyon-nagyon messze,
Hol a csillagfények születnek meg este,
Létezik egy egészen aprócska kis ország.
Az a hely, ahol az álmainkat írják.
A szép álmokat kis zsákocskába varrják,
S aztán a kis manók mind-mind széjjelhordják.
Viszik a világ mindegyik részére,
S ráhintik az alvók lehunyt szemére.
Egy álommanó majd hozzád is elér.
Zsákját leteszi, s beledugja kezét.
Belemarkol a finom tündérporba,
Hogy a csillámokat a szemedbe szórja.
Aprócska kismanó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, ahogy nevet.
Óvatosan a homlokodon lépked,
Simogatja arcod.
Ugye Te is érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport róla szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj nagyon szépet!
Hol a csillagfények születnek meg este,
Létezik egy egészen aprócska kis ország.
Az a hely, ahol az álmainkat írják.
A szép álmokat kis zsákocskába varrják,
S aztán a kis manók mind-mind széjjelhordják.
Viszik a világ mindegyik részére,
S ráhintik az alvók lehunyt szemére.
Egy álommanó majd hozzád is elér.
Zsákját leteszi, s beledugja kezét.
Belemarkol a finom tündérporba,
Hogy a csillámokat a szemedbe szórja.
Aprócska kismanó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, ahogy nevet.
Óvatosan a homlokodon lépked,
Simogatja arcod.
Ugye Te is érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport róla szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj nagyon szépet!
Cserényi Zsuzsánna Hoztam neked…
Cserényi Zsuzsánna Hoztam neked…
Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.
Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.
Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.
A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.
Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.
Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.
A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
A másik fele itt van.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
